Skip to Content
Chess-Press Webshop

Jól jött Lékónak a pihenés

Jól jött Lékónak a pihenés

 Chess - Press, Szeged, 2010.03.23. 

A szegedi sakknagymester, Lékó Péter (31) egy kis pihenő után jelenleg Kubában edz. Nem bántja, hogy visszacsúszott a világranglista 18. helyére, és örül, hogy a 13 éves Rapport Richárd személyében feltűnt egy tehetség.

 

A legfrissebb nemzetközi ranglistán a szegedi Lékó Péter újabb hat helyet visszacsúszva a tizennyolcadik helyen áll. A sakkozó 2002 óta először idén januárban esett ki az első tízből, amikor tizenkettedik volt, míg 2003 áprilisában érte el eddigi legjobb helyezését: hét éve a világranglista negyedik helyén állt.

    

 – Nem foglalkozom a pozíciómmal, hiszen a ranglista élmezőnye nagyon szoros, egy-két ponton múlnak a helyezések – mondta a jelenleg Kubában tartózkodó, és ott a hazai Dominguez-Perezzel edző Lékó. – Persze nem kellemes érzés, mert megszoktam, hogy hosszú időn keresztül az első tízben voltam, de mindenki életében akadhat hullámvölgy. Ha Wijk aan Zee előtt nem lett volna két rosszabb versenyem, amelyen egy-két pontot elajándékoztam, előrébb tartanék. Pozitív jelnek vettem, hogy a riválisok ellen nem volt probléma a játékkal. Egy viszonylag rosszabb perióduson vagyok túl, amelyben sokat játszottam, ám az előző hónapban a pihenésé volt a főszerep.

              

 Arra a kérdésre, hogy a visszakapaszkodáshoz mi a teendő, Lékó Péter a legegyszerűbb választ adta: a sok munka.

 – Március elejétől már edzek, utána otthon folytatom a felkészülést, és májusig nem is indulok versenyen. Jó, hogy van két-két és fél hónap szünet, hiszen a májusi, asztrahányi utolsó Grand Prix-viadal sorsdöntő lesz: a világbajnoki jelöltség a tét – mondta Lékó.

 A szegedi sakkozó 1994 óta fennálló csúcsát adta át a múltnak a héten a szombathelyi születésű Rapport Richárd, aki 13 évesen, 11 hónaposan és 9 naposan immár a legfiatalabb magyar nemzetközi nagymester. Lékó 14 évesen, 4 hónaposan és 22 naposan érdemelte ki a legmagasabb titulust.

 – Örülök, hogy feltűnt egy újabb tehetség, és ha kitartóan, keményen edz, elérheti a maximumot. Személyesen ugyan nem ismerem, de sokan emlegetik, és a dicséretet komolyan is gondolják. A sakk nehéz sport, viszont tudatos edzésekkel, megfelelő menedzseléssel bármi elérhető, és úgy tudom, ehhez megvan a háttere is. Ez az egyetlen út a sikerességhez – vélte a tehetséges utódról Lékó.

 

 

Lékó már csak 18. a világranglistán

 

 Januári pozícióján hat helyet rontva Lékó Péter már csak 18. a sakkozók világranglistáján, amelynek legfrissebb állását hétfőn hozta nyilvánosságra a nemzetközi szövetség (FIDE).

 A magyar nagymester január előtt, hét és fél éven keresztül mindig a legjobb tíz között szerepelt a rangsorban.

 Az éllovas továbbra is a 19 éves norvég Magnus Carlsen, aki a sportág legfiatalabb világranglista-vezetője.

 A többi magyar közül Almási Zoltán a 23., - a nőknél már 40. alkalommal ranglista-első - Polgár Judit az 51., Berkes Ferenc pedig a 73. helyen áll. Az országok rangsorában, amelyben a legjobb tíz játékos eredményét veszik figyelembe, Magyarország a hetedikről a kilencedik helyre esett vissza, s változatlanul Oroszország vezet.

 A Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) március 1-től érvényes világranglistájának élcsoportja és a legjobb magyarok a honlap alapján: 1. Magnus Carlsen (norvég) 2813 Élő-pont 2. Veszelin Topalov (bolgár) 2805 3. Vlagyimir Kramnyik (orosz) 2790 4. Viswanathan Anand (indiai) 2787 5. Levon Aronjan (örmény) 2782 6. Sahrijar Mamedjarov (azeri) 2760 7. Alekszandr Griscsuk (orosz) 2756 8. Peter Szvidler (orosz) 2750 9. Borisz Gelfand (izraeli) 2750 10. Vang Jüe (Wang Yue, kínai) 2749 ...18. Lékó Péter 2735 ...23. Almási Zoltán 2720 ...51. Polgár Judit 2682 ...73. Berkes Ferenc 2659.